Mikola Andras (Andrei)

Anul Nasterii: 1884

Anul Decesului: 1970

Mikola András

(Nagypeleske, 1884. március 17. – Nagybánya, 1970. július 4.)

Magyar festő, a nagybányai művésztelep második nemzedékének jeles tájképfestő művésze és mestere.

Életpályája

Pályája elején jogot hallgatott Debrecenben, de hamarosan kiderült, hogy „csak” a rajz és a festés érdekli. Rajzolni, festeni tanult a nagybányai művésztelepen, majd Szablya-Frischauf Ferenc budapesti magániskolájában, később a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, s ösztöndíjakkal kijutott Párizsba, a Julian Akadémiára és a Delécluse Akadémiára. Az 1910-es évek elején ugyancsak ösztöndíjakkal eljutott Olaszországba és Németországba is. Mesterei voltak Ferenczy Károly, Réti István, Paul Laurens. Külföldön legnagyobb hatást Paul Cézanne festészete gyakorolt rá, de még sem ez volt a meghatározó az ő festészetében, hanem a nagybányai hagyományok, a plein air, a természetszeretet, a tájképfestés.

1908-től volt kiállító művész, első kiállítására Budapesten került sor a Könyves Kálmán Szalonban, majd 1910-ben a Műcsarnokban. Friss tájlátása hamar feltűnt a szakértők és a közönség szemében. Stílusában a naturalizmus és az impresszionizmus ötvöződött, színpöttyökkel, fényfoltokkal érzékeltette a nagybányai dombos, fás táj, s a föléje boruló kék ég atmoszféráját. Sajátos volt finom, majd egyre erőteljesebb koloritja. Az 1920-as évek elején a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai közé választotta, majd 1927-ben egyhangúlag a Nagybányai Festők Társasága (NFT) elnökévé választották. Krizsán Jánossal, Börtsök Samuval, Ziffer Sándorral korrigálta a nagybányai képzőművész növendékek munkáit 1944-ig. Számos kiváló tanítványuk volt, köztük Agricola Lídia. A II. világháború után visszavonultan élt, majd az 1960-as években kapcsolódott be ismét a művészeti életbe.

Alkotói periódusának fénykora az 1910-es évekre esett.

Képeit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria Budapesten és a Rippl-Rónai Múzeum Kaposvárott, számos köz- és magángyűjtemény Romániában.

Műveiből

Kora tavasz (olaj, vászon, 100 x 111 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
Nagybányai táj (olaj, vászon, 66,5 x 58,5 cm; MNG)
Önarckép (1906; olaj, vászon, 100 x 66 cm; MNG)
Ülő akt (1908)
Tanulmány (1910 Portré)
Zazarpart (1910-es évek olaj, vászon, 52,5 x 66 cm; MNG)
Alkotásutcai vámnál (MNG)
Nagybányai táj (1) (olaj, vászon, 64×49 cm)
Nagybányai táj (2) (olaj, vászon, 66,5×58,5 cm)
Nagybányai házak (MNG)
Nyár Nagybányán (olaj, vászon, 65×95 cm; magántulajdonban)
Vásár a főtéren
Falu széle (magántulajdonban)
Képeskönyv (1960)

Kötete

Mikola András: Színek és fények : egy nagybányai festő emlékei. Banner Zoltán előszavával. Kolozsvár, 1972.

Társasági tagság

Nagybányai Festők Társasága (NFT)
Szinyei Merse Pál Társaság

Díjak, elismerések

Románia érdemes művésze (1964)
Román Szocialista Köztársaság Csillaga Érdemrend (1966)

Sursa: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mikola_Andr%C3%A1s